2019. december 06. Péntek | Miklós napja
Ingatlankeresés
Ingatlan típusa:
 
ingatlan keresése
 
ingatlan keresése
ingatlan keresése
Keresés hirdetés azonosítóra:
ingatlan keresése
eladó, kiadó ingatlanok, házak, lakások, ingatlan
Ingatlanjog
2016-03-13  

A szükségesnél jóval kevesebb lakás épül, ami nem véletlen



A 4,2 milliós magyarországi lakásállományt figyelembe véve évente legalább 42 ezer új lakásnak kellene épülnie és 400 ezret kellene felújítani az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.

  • Ennek tavaly csak a töredéke teljesült, 7600 új lakást adtak át és 120 ezer felújítása történt meg. A szervezet értékelése szerint a lakásgazdálkodásnak főként a forráshiány szab korlátot.
  • Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta, a szakszövetség elnöksége elfogadta az építési ágazat idei súlyponti problémáiról és a megoldási javaslatokról szóló dokumentumot.
  • A helyzetértékelésben az ÉVOSZ egyebek mellett megállapítja, hogy az építési ágazat jövedelmezőségi helyzete 1-2 százalékos mértékben javult ugyan, de továbbra is alacsony, összességében az árbevétel-arányos nyereség átlagosan 5-6 százalék között mozog. Ezen belül nagy a szóródás, a mélyépítés, az út- és vasútépítés területén 12-15 százalékos, az épületépítés területén 4-5 százalékos, a lakásépítéseknél 0-2 százalék közötti a jövedelmezőség.
  • Az adatok szerint 2007-2013-ban 85 ezer foglalkoztatottól vált meg az ágazat. A csökkenés 2013 második felében megállt, azóta enyhe létszámbővülés történt, főként az út-, vasútépítés, közműépítés területén. 2015 végén csaknem 277 ezer dolgozót foglalkoztatott az építőipar.
  • Tavaly 6500 társaság szűnt meg az ágazatban, ami 17 százalékkal több az előző évinél, és egyben az utóbbi évek legnagyobb mértékű megszűnése. Koji László elmondta: ennek magyarázata, hogy a múlt év közepétől már nem kaptak elegendő megrendelést a cégek, az építőipari vállalkozások december végi szerződésállománya 48 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
  • A lakásépítésekkel kapcsolatban az ÉVOSZ kiemelte, a tavalyi évet a kormány, illetve az Országgyűlés a lakásépítést élénkítő csomaggal zárta. A legfontosabb intézkedések között említik az új építésű lakóingatlanok 5 százalékos kedvezményes általános forgalmi adóját, a 3 százalékos fix kamatozású, forintalapú, hosszú távú hitelkonstrukciót, a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) és az eljárások egyszerűsítését. Ebben az évben innen kell továbblépni.
  • Az ÉVOSZ szerint a kormány által indított lakásépítési, lakástámogatási programok csak akkor hatásosak, ha hosszú, legalább 8-10 éves időtávon kiszámítható és elegendő forrás van mögöttük. Csak ilyen időtávba fér bele a lakossági előtakarékosság, a munkáltató támogatási érdekeltsége, a banki érdekeltség és a költségvetés teherbíró képessége.
  • Javasolja az ÉVOSZ az engedély- vagy bejelentésköteles lakóingatlan-felújításoknál a felújítási áfa-érték 30 százalékának számla alapján való visszaigényelhetőségét, maximum 3 millió forint nagyságrendig.
  • Emellett javasolják az energiatakarékos városrész-rehabilitációs programok beindítását, ahol a meglévő lakások korszerűsítése, az újak megépítése együtt szerepel a városrész további energiafogyasztó létesítményeinek, energiahálózatainak felújításával.


Forrás: Portfolio.hu

www.sokingatlan.com